Hej, hej, hopp, hopp!
Hej, hej, hopp, hopp!
Hej, hej, hopp, hopp!
Hej, hej, hopp, hopp!
Hej, hopp, hej, hopp!

Ég a házunk, ég a tarló, sok jó vitézünk halott,
Gyönyörű szép magyar honra támadtak a bősz kunok.
Három nap és három éjjel tartott a véres harc:
Meghalsz Kapolcs ördögfattya,
Ötven méned lesz a sarc!

Nagy király, légy velünk,
Rabláncon szenvedünk,
Segíts most, fakassz vizet nekünk!
Hej, hej, hopp, hopp!

Haragra gyúl László király, szikrát szór a két szeme:
Istentelen pogányoknak országunkban nincs helye.
Ma is hozzád könyörgünk,
Hát mentsd meg árva népedet,
Cifra kaftánba bújt rablók
Fosztják ki a földedet. 

Nagy király, légy velünk,
Rabláncon szenvedünk,
Segíts most, fakassz vizet nekünk!
Hej, hej, hopp, hopp!

Oly régóta lennék ezüstös eső,
A végtelenbe nyúló aranyló mező,
Oly régóta lennék kertednek virága,
Csendben, szebb időre várva...
Én oly régóta lennék kertednek virága,
Csendben, szebb időre várva...

Őrizném a lépted, mint jó vándort az erdő,
Elvinnélek messze, mint hírünket a szellő,
És mindenem feladnám, ha egy percig újra látnám,
A napfényt dús hajadnak fodrán.
És mindenem feladnám, ha egy percig újra látnám,
A napfényt dús hajadnak fodrán...

Ha eljön majd az óra, és a búcsúzónak vége
Utoljára nézek csillogó szemébe,
És elviszem magammal lelkünk minden titkát,
Arcod halvány mosolyát...
És elviszem magammal lelkünk minden titkát,
Arcod halvány mosolyát...

Faragjátok tovább a kapukat,
hadd lássák: ez a székelyek faluja.
E szép mesterség ősi titka
hadd szálljon tovább a székely fiúkra.

Ezer évnek múltját írja,
a vésővel a fába karcolja.
Ők építették a fatemplomokat,
székely kapukat csak ők faragtak.

Járt a véső évről évre,
apától a gyermek kezébe.
Oly sok év alatt megtanulták,
akik látják, megcsodálják. 

Vándor, ha majd erre tévedsz,
tudd, hogy Székelyföldön lépkedsz.
E földnek a sok-sok kincse
tekint el a messzeségbe.

Itt teremnek azok az öreg fák,
amikből a kapukat faragják.
Kivágott helyett újat ültet,
legyen a jövő nemzedéknek.

A magyar soha nem törölt el nyelvet.
Életben hagytuk néped és te szíved.
Nem kértük soha, hogy más legyél, ki voltál,
Ezer évig hazánk szabad népe voltál.
ellenünk fordultál!

Elrabolták a legszebb földeket.
A nyelvünk a híd, de sosem kapod meg.
Törvényekkel ezt meg nem kötheted.
Akiben él a hit, csak így szólaljon meg:
Ez a magyar nyelv! 

Jól bántunk velük és minden idegennel.
Nem háborgattunk senkit fegyverekkel.
A vérüket nem ontotta senki.
A történelmet mi írtuk, és nem ti.
Mi írtuk, és nem ti! 

Elrabolták a legszebb földeket.
A nyelvünk a híd, de sosem kapod meg.
Törvényekkel ezt meg nem kötheted.
Akiben él a hit, csak így szólaljon meg:
Ez a magyar nyelv!

Kicsi ház a szőke Tisza partján,
Ott lakott az én édesanyám.
S a nyitott ablakon kihallott
Apám zongorája,
Dalára a tücsök elhallgatott. 

Édesanyám, ha ebédhez terített,
Sürgött-forgott az egész család.
S ha ebéd után a kémény felett elszállott a gólya,
a tornácról néztük az útját. 

Isten veled, szülői ház,
Mától kezdve rád más vigyáz.
Emlékszem a szépre, jóra,
Húsvétra, karácsonyra,
Emlék, mely örökre bennem él. 

Elrepültek hónapok és évek,
hajlott hátú édes jó apám.
Székén ülve, a szeme alatt
Elmorzsolt egy könnyet:
Milyen szép az én kis unokám! 

Szőke Tisza, mesélj nekem róluk,
Milyen lehet egy igaz szerelem.
Hogyan lehet egy életen át
Egymást úgy szeretni,
Tisztelni sok hosszú éven át. 

De jött az este, és sötét lett minden,
Rózsa nőtte be az ablakot.
Az ablak alatt, ha este megállok,
Hallom a hangokat:
A zongorán a régi dallamot.

Keresed aki voltál,
Gyűlölöd aki lettél,
Szeretném hogyha szólnál
Szeretném, ha tennél végre már.

Elkísér minden álmod,
Megkísért minden emlék.
Az utat rég nem találod,
Jó lenne, ha újra kezdenéd.

Innen már csak egyfelé mehetsz
Ami nem öl meg az erősebbé tesz!

Hol az a hely, hol az az ország
Ahol a bűnt megtorolják?
Hol az a nép aki egykor
Előtört a káoszból?
Hol az a tűz, ami éget
Ami régóta részed?
Hol az a hit, ami táplál
Ami erősebb egy várnál
Hogy elveszett az nem lehet!

Mi lesz akkor ha egyszer
Összeomlik a rendszer?
És a falain végül
Egy másik világ épül fel?

Nem állhatsz be a sorba,
Mert az túl könnyű volna.
Úgy kell küzdened érte,
Mintha minden erről szólna.

Innen már csak egyfelé mehetsz
Ami nem öl meg az erősebbé tesz!

Meggyalázták büszke népünk,
Kiontották drága vérünk.
Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Ránk száll minden átok,
Elveszett a büszkeségünk. 

Minden regös azt regélje,
Minden hírnök azt beszélje:
Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Ránk száll minden átok,
Alvad már a sólyom vére. 

Vörös felhők fenn az égen,
A Jóistent arra kérem:
Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Ránk száll minden átok,
Legyen minden, ahogy régen! 

Ha meghalok, eltemetnek,
Frissen hantolt sírba tesznek.
Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Ránk száll minden átok,
Sírom előtt énekelnek. 

Vigyetek a temetőbe,
Erdélyország közepébe!
Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Ránk száll minden átok,
Ott nyugodjak békességben. 

Minden regös azt regélje,
Minden hírnök azt beszélje:
Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Nincs már többé átok,
Ébred már a sólyom vére. 

Virágok virágok, Elhunyt szent királyok,
Nincs már többé átok,
Felébredt a sólyom népe

Kárpátoknak magas orma,
Karjaiban áldott róna,
Hegyek, völgyek mondják sorba. 

Szél fújja a fakapukat,
Faragott homlokzatukat,
Vén testükbe beleróva. 

Templomoknak bús harangja,
Messze hallik síró hangja,
Azt hirdetik reményt szólva,
„- Nem mondunk le róla soha!” 

Mostohaanyára bízva,
Édesanyánk meghurcolva,
Megpróbáltatott a sorsa. 

Bort, búzát mindig megadott,
Áldott legyen jó asztalod,
Szép szülőföld, Szentkorona. 

Ebben a földben gyökerünk,
Ez a föld táplálja lelkünk,
Itt térünk majd nyugalomra,
Nem mondunk le róla soha! 

Nap ragyog rá a határra,
Szívünkre, e szép hazánkra,
Amíg arany fényét szórja,
Nem mondunk le róla soha! 

Összekulcsolom kezemet,
Uram, áldd meg nemzetemet,
Minden rög, mely miénk vala,
„Nem mondunk le róla soha!”

Összezárt és szétszórt a világ bennünket
Minden percben újra írják történelmünket
Szürke fátyol borul az igazság szemére
Tükör, min átlát, kinek Magyar a vére 

Határon innen, határon túl
Elindulok hazafelé otthonrúl
Nincsen határ a szíven túl
Testvérem hazavár mindenhúl 

Minden áron megtalálnak zászlónkra törnek
Állunk elé szép hazánknak védelmezőnek
Megtagadtak, megtagadták Magyar vérüket
Nem tűröm el Magyar földön ellenségemet 

Határon innen, határon túl
Elindulok hazafelé otthonról
Nincsen határ a szíven túl
Testvérem hazavár mindenhol

Gondolj rám, ha lesújt a bárd,
Ugye hallod még az Isten szavát,
Mert parancsolták, elárultál,
Fegyverük a kezedbe adták. 

Amit teszel az ő nevükben,
Sorsod az ő kezükben.
Engedd még a szemembe néznem,
És teljesedjék be az ítélet. 

Megfájdult a régi kép,
Nincs más, csak a büszkeség.
Hóhér, a két szemembe nézz,
Itt állok rendületlen,
A halálra felkészülten,
Tetteinket ítélje az ég. 

Gondolj rám a békesség éjén,
Ha meglátom az éden fényét,
Fejem lehull, és nevetnek rajtam,
Kéz a kézen, ujjongva csattan.
De kérdem tőled: a csuklyád megett 
Lát-e még bár mindkét szemed?
Vagy tán te is sorba álltál?
Mint pestis terjed a vörös járvány.