Egy nap az élet
( Petrás )
 
Csak egy nap az élet, fiúk
Csak egy nap, és nincsen tovább!
De ezért a napért megszületni,
Érdemes volt cimborák.

Még csontunkon mozdul a hús,
De vérünket issza már a föld,
És látni a távoli fényt,
Ahogy elfedi lágyan a köd.

Ha dob helyett harsona szól,
És nyitják a menny kapuját,
Ott menetel seregünk,
A csillagösvényen tovább.

Nem számít, honnan jöttél,
Csak az számít, hogy merre mész,
És a zászlód, mit magasra tart,
Egy ökölbe szorított kéz.

Ezer meg ezer év edzett apát és fiát,
Elfogadni, ha kell, a hősies halált.
Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt,
Szívében viselni  fekete gyászruhát.

Magyarnak születtem
( Petrás )
 
Nem hajlok semmi szélnek,
Pusztító jégverésnek,
Úgy állok rendületlen,
Magyarnak születtem!

Hiába ütnek, rúgnak,
Kemény fából faragtak.
Az ég ítél felettem,
Magyarnak születtem!

Lágy eső arcom mossa,
Vállamon népem sorsa.
Teszem, mit meg kell tennem,
Magyarnak születtem!

Vadászhat énrám bárki,
Van erőm bosszút állni.
Én soha nem felejtem,
Magyarnak születtem!

Ha egyszer megtagadnám,
Édes jó szülőhazám.
Sújtson le rám az Isten!
Magyarnak születtem!

Rab madár, hogyha voltam,
Kitéptem minden tollam.
Áruló sosem lettem,
Magyarnak születtem!

Jó lenne
( Petrás )

Jó lenne megfogni apám erős kezét,
Még egyszer látni csak szigorú szemét,
Jó lenne hallgatni bölcs szavait,
Megfogadni mindent, amit tanít.

Jó lenne anyámnak ölelő karjában,
Őszinte gyermekként hinni a világban,
Jó lenne érezni tiszta illatát,
Aggódó arcának lágy mosolyát.

Hallottam nagy hírét
( Petrás )

Mikoron a hegyek újra megremegnek
Morajló hangjától a magyar seregnek
Akkor lesz majd szép!
Akkor lesz majd jó!
Ó o o o o ó!

Hallottam nagy hírét pattogó tüzeknek,
Pusztákon száguldó vad, harci méneknek.
Hallottam nagy hírét jurták tengerének,
Nyeregbe született szilaj gyermekének.
Hallottam nagy hírét pengő szablyáknak,
Lándzsát hajító jó acélos karjának.

Hallottam nagy hírét táltos doboknak,
Erőtől duzzadó, felajzott íjaknak.
Hallottam nagy hírét, kalandozásoknak,
Bizáncnak, Rómának, megsarcolásának.
Hallottam nagy hírét fényes győzelmének,
Pozsonynál elhulló rút ellenségének.

Barátom mondd merre vagy
( Petrás )

Könnygáz marja torkomat,
Sállal fedem arcomat.
Kardlap cserzi hátamat,
Barátom, mondd, merre vagy?

Az utcán testvérem lövik,
Pesten magyar vér folyik.
Rendőrlovak taposnak,
Barátom, mondd, merre vagy?

Ó óóó
Mint eldobott kő, száll a szó.
Ó óóó
Csak egy igaz út járható.

Meggyalázták lányomat,
Nemzetem, vallásomat.
Börtön mélyén kínoznak,
Barátom, mondd, merre vagy?

Ronggyá ázott ruhámban,
Fegyverek célpontjában.
A fél szemem aszfaltra fagy,
Barátom, mondd, merre vagy?

Ásó, kapa, nagyharang
( Petrás )
 
Életemben csak egyszer szerettem,
Bármit gondolsz, hát gondold kedvesem.
Nem választ el minket bánat, sem harag,
Csak ásó, kapa, nagyharang.

Térden állva megyek hozzád, ha kell,
És az eső is csak rólad énekel.
Zsebemben apró gyűrűt viszek,
S megkérem mindkét kezed.

Oltár elé viszlek fehér ruhában,
Nálad szebbet még soha nem láttam.
Együtt leszünk, csak te és én,
Míg a világ véget ér.

Így élünk majd együtt boldogan,
És egy szép nap egy gyermek megfogan,
Lesz sok gyerek, igen sok-sok gyerek,
Ezért mindent megteszek.

Tábori posta
( Petrás-Varga)
 
Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak,
És pisztráng rajok úsznak el a korhadozó híd alatt.
Hol lent a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget,
Élt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket.

Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányát,
Reménykedve várta mégis minden nap a postáját.
A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót,
És könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót.

Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére,
Csináltasson igazolványt megváltozott nevére.
Megírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hova,
Így lett Kovács Máriából, Maria Kovacova.

Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azóta,
Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta.
Esténként férje fényképét fekteti párnájára,
Beszél hozzá, simogatja és hűségesen várja.

Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka,
Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza.
Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán,
Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány.

A Jászságban, a Kunságon
( Petrás )

A Jászságba,n a Kunságon,
Gúny kicsiny Magyarországon,
Hajtja nyáját a juhász,
Közben vígan furulyáz.

Haj, de ő is terelgetné,
A juhait Arad felé,
Kárpátokig meg sem áll,
Régi határkőre áll,
S onnan kiabál!

Van fokosa, van bicskája!
Hitvány embert négybe vágja!
Hej, hej, hej!
Hej, hej, hej!
Hej, hej, hej!
Így énekel!

Görbe botján támaszkodva,
Néz a juhász a távolba.
Szalad a nap nyugatnak,
A kutyái csaholnak.

Széna, szalma a kunyhója,
Szőr subája, takarója.
A tűz mellé lefekszik,
Parazsánál melegszik,
Egész reggelig!

A világtól elzárva
( Petrás )
 
A világtól elzárva, égi tisztaságba’,
Hegyektől ölelve, a remény sugára.

Született asszonytól, született embertől,
Lelke hófehére az egy igaz Istentől.

Míg künn a fenyveseket tépi a vad nemere,
Bent pattogó tűznek simogat melege.

Hol apáról fiúra száll a titkok titka,
Kárpátok őrzője imígyen tanítja.

Ha mész hegygerincen, ha mész patakvölgyben,
Lábad alatt az út könnyű sosem legyen.

Menj sűrű erdőkön, menj a hómezőkön,
Hagyod ott nyomod minden drága magyar rögön.

Hallasz majd beszédet, hangosat, csendeset,
Keserűt kárognak, az igazság édesebb.

Édesebb a nyelvnek az őszinte szó íze,
Varjúk károgása ne zavarjon össze.

Kutass a végtelenben, a sorsod két kezedben,
Nyisd ki, olvasd bátran, ott rejlik benne minden.

Ott rejlik boldogságod, ott rejlik minden álmod,
Tövisek közt nyíló szép mártír halálod.

Árpád apánk
( Barna-Éliás )

Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted,
Nem veszhet el, ha eddig el nem veszett.
Sej-haj, ősi búnk és bánatunk.
Sej-haj, újra élünk, vígadunk.

Volt is nékem, lesz is nékem boldog vidám életem.
Árpád apánk gyermekeként ezt a hazát kedvelem.
Nem mennék el más országba, sehová a világon,
Jó időben, rossz ínségben ezt a hazát szolgálom!

Tud szeretni a magyar szív igazán,
Kit szeressen, ha nem téged szép hazám.
Sej-haj, hű légy hozzá, barátom.
Sej-haj, nincs más hazád e világon.

Erdély szabad!
( Petrás )

Nem lesz hazája senki másnak,
Erdély örökre Erdély marad.
Hiába dúlta hódító had,
Erdély szabad és szabad marad!
Erdély szabad és szabad marad!

Hűs vizű Réka patak,
A kövek közt messze szalad,
Medrében száz nemzedék,
Itta magába az ősök hitét.

Hol ég tengerében együtt halad,
Balról a hold és jobbról a nap.
A büszke turul kitárt szárnya alatt
Állnak az erdélyi bástyafalak.
Erdély szabad és szabad marad!

Felrótta történetét,
Völgyekét bércekét.
S ha húzták a vészharangot,
Kezébe kardot s kaszát fogott.
Mert nem lesz...........

SZÓZAT
( Egressy- Vörösmarty)

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar ;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Melly ápol s eltakar.
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely ;
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned , halnod kell.

Ez a föld, mellyen annyiszor
Apáid vére folyt ;
Ez, mellyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai ;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár , de törve nem,
Él nemzet e hazán,

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált :
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet , hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor , melly után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak , oh magyar :
Ez éltetőd , s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely :
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.